miercuri, 21 iulie 2010

Könyv készült a csíkszeredai alpesi-sí történetéről

„A Csíki Síiskola” címmel írtak könyvet a csíkszeredai alpesi-síről. A sportág 76 éves csíki történetéről, sikeres versenyzőiről, csapatairól, valamint a környék történelmi, illetve aktuális versenypályáiról részletesen beszámoló könyvet július 30-án, pénteken, 18 órától mutatják be a Hargita Vendégváró bronz termében. A közel kétszáz oldalas iromány színes képeket, interjúkat és számos újságcikket is magába foglal, szórakoztató olvasmányt nyújtva minden érdeklődőnek. A szerző, Pál Pál Előd, kerek egy éves munkája alapos kutatást tud maga mögött, hiszen az 1934-től számolandó csíki sítörténetről készült legrégebbi feljegyzésektől egészen máig beszámol. Ezen kívül részletes interjúkat készített több mint 70 egykori, illetve aktuális sízővel, majd sportolói biográfia formájában közölte könyvében. Előd íly módon kívánja megfoghatóvá tenni a sportág helyi létezését és emléket állít Bónis Ferenc tanár úrnak, aki, amiután negyven éven át olimpikonokat és bajnokokat nevelt csíkszeredai fiatalokból, tavaly szeptemberben távozott közülünk. A könyvet a bemutatón meg lehet vásárolni, további információkért a szerzőnél lehet édeklődni (tel.:0720530455). A könyvbemutatóra örömmel várnak minden érdeklődőt!

Un comentariu:

pintyo spunea...

Gratulalok,Elod!
Nagyon jol sikerult a bemutato,tehetseges vagy es orulok hogy egy sizo ilyenre is kepes!!!
Pintyo