Az anyanyelv a legféltettebb kincs!

Az ember hajlamos természetesnek tekinteni olyan értékeket, amelyek óriási, sőt határtalan kincsnek számítanak életünkben. Normálisnak látjuk azt, hogy nem fáj sehol, hogy egészségesek vagyunk, hogy van otthonunk, ahová hazamehetünk, ahová hazavárnak szeretteink vagy például azt is magától érthetőnek tekintjük, hogy bárhol, bármikor megszólalhatunk anyanyelvünkön. Gondolkodjunk el ezen egy kicsit!

Mily csodálatos kifejezés ez! Anyanyelv! És tudjátok azt is, mivel több nyelvet ismertek, hogy szinte minden nyelv íly módon fejezi ki ezt a csodát, amiben egyesül a szeretet, a család, a melegség, valamint az érzelmeink hangos kifejezésmódja, az ékes, gazdag, páratlan hang, amit kiejthetünk szánkon. Így születik meg az anyanyelv!

Ez egy privilégium! Magyarul írhatok és szólhatok hozzátok. Számtalan harc dúlt, és oly sok vita, konfliktus kerekedik annak érdekében, hogy mennyire bontakozhat ki egy nemzet nyelve. Közigazgatásban? Egy nemzetközi szervezetben? Iskolákban? Hivatalokban? Hol a helye az anyanyelvnek? Gondoljunk egy olyan térségre, ahol a közösség szinte teljes egészében egy olyan nyelvet tud anyanyelvének, amely nem hivatalos nyelve az államnak. Itt kezdődnek a problémák! Érdekek, politikai játékok, gazemberkedések, örökös eszmecsere zajlik cseppet sem kiegyensúlyozott körülmények között. Ki kell harcolni minden jót! Minden nap egy új kihívás! El kell érni az identitás elismerésének pillanatát, azt fenn kell tartani és tovább kell adni a következő generációknak. A legalapvetőbb kincsért mi minden percben megküzdünk. Mi minden nap elmagyarázzuk sok embernek, hogy miért beszélünk magyarul, hogyha Romániában élünk. Ez már egy határtalan történet, ami ismétlődik. Semmi gondunk vele, de ez a valóság! Amíg másnak eszébe sem jut, hogy megkérdőjelezik identitását, és tanulhat, érvényesülhet anyanyelvén, addig jó néhány nép Európában álmodni sem tud erről! Persze, haladunk a korral, vannak változások, sok mindent elértünk, de messze vagyunk a sikertől. Messze vagyunk, mert zárkózottak vagyunk, pesszimisták, túlságosan rövidlátóak ahhoz, hogy változtassunk a helyzeten! 

Nem a nemzet nyelvét kell elhanyagolni és nem megtanulni, hanem a saját belső értékeket ápolni! Tanulni kell a románt és a magyart is! Ismerni kell az ország nyelvét, betekintést kell nyerni a kultúrába, kell kommunikálni az emberekkel. Tisztelni kell az idegent és a hazait is! A kettő nem zárja ki egymást! Meg kell tanulni értékelni a szomszéd népet! Mi is őket, ők is bennünket! Csak így lehet meghódítani a csúcsokat, csak íly módon lehet szárnyalni a sikerek fele.

Értékeljük onmagunkat, saját népünket, anyanyelvünket, és akkor rájövünk arra is, hogy más értékeit is ugyanígy értékelni kell! Ez ugyanígy fordítva is igaz! Ez lehet a siker kulcsa, értékeljük egymást, az anyákat, a nyelvet, az anyanyelvet!