Ami az Olimpiai Fesztiválról örökre megmarad...

Nagyszerű érzés olyan rendezvényeken részt venni, amelyek magas színvonalról, profizmusról árulkodnak. Olyan tapasztalatot nyújtanak, amelyről csak szakkönyvekben olvashat az ember, tehát a helyszínen tevékenykedve saját bőrén érzi az esemény milyenségét. Ilyen hétben volt nekem részem az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, amelynek Brassó adott otthont.

Fantasztikus élmény volt részese lenni egy olyan nemzetközi bajnokságnak, amely az olimpiai lángot juttatta Romániába. Nyolc téli sportágban mérték össze erejüket Európa legjobb 14 és 18 év közötti sportolói. Ezerötszáz vendég érkezett az eseményre, mind-mind szemtanúi lehettek annak, hogy nálunk is lehet szervezni rangos sporteseményeket, világszínvonalú rendezvényeket. 

Az alpesi-síversenyek csupán egy apró részét alkották a februári eseménysorozatnak. Én erről tudok beszámolni, hiszen engem ért a megtiszteltetés, hogy az öt verseny kommentátora legyek (két óriásműlesíklás, két műlesíklás és egy csapatverseny). Óriási élmény volt számomra élőben a helyszínen kommentálni azokat a futamokat, amelyeken a jövő olimpiai bajnokai indultak. Öt napon keresztül napi négy órán át beszélhettem a sportról, az eseményről, a versenyzőkről és a futamokról. Mindezt négy nyelven tehettem meg, hiszen a többnyelvűség velejárója a nemzetközi sporteseményeknek. A kommentár 70%-ban románul zajlott, a maradék 30%-ot az angol, a német és a magyar nyelv tette ki. Az arány jónak bizonyult, hiszen úgy a közönség mind a sportolók ezt igényelték. Felemelő érzés egy versenyzőnek saját nyelvén hallani a bíztatást, a bátorítást. Ezt a tényt az osztrák csapat képviselői is kifejezték, ugyanakkor a hét utolsó technikai gyűlésén főedzőjük helyéről felállva gratulált a szervezőknek és megköszönte a síversenyek példás lebonyolítását. Melengető érzés volt mindezt egy olyan nemzet képviselőjétől hallani, amely az alpesi-sí otthonának számít. 

A versenyek hangulatáról is csak szuperlativuszban lehet beszélni. Románia az 1951-es egyetemista világbajnokság óta nem szervezett ilyen fontosságú síversenyt, tehát az érdeklődés sem okozott csalódást. Több ezer néző látogatott ki a brassó-pojánai Subteleferic pályára, majd vagy a védőháló mellől vagy a tribünből követte az eseményeket. A jelenlevők napról napra egyre jobban beleolvadtak a sísport varázsába, fokozódott a jókedv, a bátorítás, az őrjöngés. Öröm volt látni, hogy mennyire nyitottak az emberek a minőségi sport felé. 

A sportfesztivál hete büszkeséggel töltheti el mindazokat, akik valamilyen formában kivették részüket a szervezésből. A szervezőbizottság tagjai, pályabírók, karbantartók, orvosok, zsandárok, technikai szakemberek és végül, de nem utolsó sorban én, a síversenyek kommentátora, kifejezetten örülök annak, hogy Románia adott otthont ennek a rangos sporteseménynek. Mindemellett elismerés jár a csíkszeredai sportnak, tudniillik az ország mindhárom érmét városunkbeli sportolók szerezték: Imre Emil arany- és ezüstérmet rövidpályás gyorskorcsolyában és Búzás Dorottya ezüstöt biatlonban. Szívből gratulálok!   

Ein gelungener Faschingstag

Im Februar genieße ich die Winterferien. Es steht außer Frage, dass ich zu dieser Zeit fast ausschließlich in Siebenbürgen bin. Ich verbringe den Monat zusammen mit meiner Familie, und falls die Gelegenheit besteht, profitiere ich von jeder Menge Spaß.

So gestaltete sich auch der Februar dieses Jahres. Nun möchte ich über die Arbeitsaufträge lieber nicht berichten, vielmehr bevorzuge ich die Schilderung meiner erholsamen Tage, die ich zu 100% ausnütze. Das meine ich ganz natürlich im positiven Sinne, denn damit möchte ich nur betonen, dass ich an den Veranstaltungen teilnehme, die gerade zu Faschingszeit organisiert werden. Dieser Gewohnheit wollte ich auch heute gerecht werden, als ich das Faschingsskifahren erlebt habe. Schon nach meiner Ankunft in Hargita-Baden kam ein Freund zu mir, der mich fragte: -Willst du mitmachen? Darauf lautete meine Antwort: -Ja, gerne! 

So habe ich mich zum Skirennen angemeldet, und die Startnummer 39 erhalten. Kurz danach ging es los. Der Bewerb bestand aus drei Läufen. Zuerst musste ich meine Hände in die zwei Skischuhe hineinlegen, die selbstverständlich an je einen Ski gebunden waren. Ich musste den Lauf so absolvieren, dass die beiden fremden Skier, die ich mit meinen Händen kontrolliere, ständig den Boden berühren. Das ging ja in Ordnung. Danach war Geschicklichkeit gefragt. Auf einem einzigen Ski fahren. Daran habe ich viel Erfahrung, also diese Herausforderung hat mir wieder keine großen Schwierigkeiten bereitet. Nach zwei Läufen lag ich komfortabel in Führung, aber ich hatte noch die letzte Fahrt vor mir. Zu Ende kam eine Fahrt mit einem schweren Ball zwischen den Knien. Ich musste den Ball fest zwischen den Beinen halten, ohne dass dieser runterfällt. Geschafft! Das Rennen war erfolgreich beendet, ich habe den ersten Preis gewonnen. 

Das war also ein lustiger Tag mit viel Freude und grenzenlosen Überraschungen. Ach, ja, ich habe etwas vergessen: ich habe mich als Araber gekleidet. :)

Erőfitogtatás az alpesi-sí világbajnokságon!

Borzasztó, hogy milyen igazságtalan tud lenni a sport is. Egy élsportoló készül az alpesi-sí világbajnokságra, aztán meg sem engedik neki, hogy teljesítse a futamot. Miklós Editről van szó, Csíkszereda legnagyobb sízőjéről, aki ma rajthoz állt az ausztriai Schladmingban zajló VB-n. Rajthoz állt, de nem jöhetett le a pályán...

A verseny kezdését osztrák idő szerint 11 órára programálták. A köd miatt fél óránként halasztották, aztán három és fél óra várakozás után leengedték az esélyeseket. Balszerencsék övezték a szuperóriás-műlesíklást, előbb egy pályamunkást, aztán a szupersztárt, az amerikai Lindsey Vonn-t szállította el a helikopter sérülés miatt. Sorra érkeztek a versenyzők egészen a 33. számig, utána lefújták a futamot. Miklós Edit, aki 43-as számmal indult volna, nem mutathatta be tudását. 

Sajnálom, szívből sajnálom, mert látom, hogy mennyit edz és készül. Kellemetlen mégegyszer látni, hogy éreztetik a "halandó" emberekkel, hogy hol a helyük. A sí-nagyhatalmak sportolóit leengedték, de a magyar színekben versenyző Editet már nem. Igazságtalanság! Persze, mindent meg lehet magyarázni: biztonsági okokból fújták le a versenyt... Hogy miért nem hozták meg ezt a döntést még akkor, amikor az esélyesek is a rajtnál álltak? 

Exam passed with distinction!

It was one of my best performances since I'm studying interpreting. On Tuesday, starting at 3 o'clock in the afternoon I had my final exam in conference interpreting. This is the last step in the master studies before writing the master thesis. For this final stage - an hour of conference interpreting in my three working languages - I needed to complete many courses. It is recommended to finish all the simultaneous and consecutive courses of the curriculum before registering for this last challenge. It took me 3 semesters to prepare for the session I had earlier this week. I took part in every course offered during the past semesters. Anyway, it's recommended to attend this last exam in the fourth semester but I wanted to make it now (3rd semester) because I will have a lot of work on my master thesis during the next semester. So I decided to register, to train every day and to try doing my best.

The day of truth seemed to be the 29th of January. I had some regular courses before the exam, so I used this opportunity for inviting my group mates to follow my interpreting performances. To my surprise, many friends decided to come. As far as I remember there were about 15 students who came with me. The three members of the examination committee welcomed me as I knocked on the door. I stepped in, saw 6 pieces of paper on the table. I had to draw 3 out of 6 sheets to find out the mode and the language of interpreting. These were the following: consecutive and simultaneous interpreting from Romanian into German, consecutive and simultaneous from German into Hungarian and the same in the opposite direction, namely from my mother tongue into my first foreign language (German). So I went on to draw. Usually I don't like to complicate these kind of tasks, so I just simply chose those three pieces of paper and I saw that I'm going to interpret from Romanian and Hungarian into German in the consecutive mode. The third part consisted of simultaneous interpreting from German into my mother tongue. Well, that was the beginning.

Afterwards, being happy about the choice and about the fact that many of my friends came into the room to support and encourage me, I started to work. I felt like on the ski slope just before the race. I looked back on my past sports career. I knew that it's time to show my best. That's the only chance, there is one single round and I don't want to regret anything at the end. I started with the Romanian text. It was about the competition between ski resorts for organizing world cup races. The teacher read the text, I took notes in order to be able to reproduce it in an other language. For this reason I used symbols, abbreviations, short terms etc. Now I managed to note all these things in the target language, so I already translated the utterance during the note-taking process. After the professor finished reading, I began to interpret. I stood up, looked at the audience and suddenly started to translate. It was a fantastic feeling because my Hungarian mates didn't understand the source text, so they were directly interested to hear my final text. I enjoyed this first session, my notes were clear and well-structured so I always kept myself on the track and didn't lose the idea. After about 8 minutes of interpreting I finished my first performance. People were smiling, a fact that made me optimistic. The feedback of the audience is always the most important sign after completing an interpreting task.

The next step led to the Hungarian text. I stayed at the consecutive mode, but changed the language. So I got a new text in another language but the aim was the same, German as target language. The length of the original text was similar to the former one, I created some fine notes which helped me a lot. I managed to keep all the information I heard and put it on the paper. The professor finished reading and I went on to interpret once again. Just like earlier, the presence of my colleagues contributed to a real working situation. I loved all the minutes during my second exam. I was pleased that it works, I gathered a lot of self-confidence and never stopped on the way to another good performance.

There was one more step to take. The simultaneous mode is my favorite. I sit in the booth, have a headphone on my head, but I use only the right side mostly. It's not recommended to put both sides on the ears because then I don't hear my voice and start to shout which is inconvenient both for me and the audience. This time I took a notebook with me, I used it for noting numbers, dates and unknown names. The text was quite difficult. It was fast and full of challenges. It was about the European Swimming Championships from the perspective of the Austrian swimmers. The most difficult was to keep the correct times, records and data related to the results. The rhythm was fast and I had to keep up with it. A single hesitation would have caused nervousness which is my biggest enemy in this kind of situations. It is essential to be calm and to control every single moment during the interpreting session. It worked also this time, I brought it to the end without losing control. My professor was satisfied, he praised me for the integrity of my performance.

So, dear readers, that's how my final interpreting exam looked like. I wanted to describe it to keep this memory alive. I hope you enjoyed reading it!

O seară nostalgică

Uite că începe ultima săptămână din acest semestru. Până joi mai am câteva examene, urmează zilele adevărului. Abia aștept să înceapă distracția. Au trecut deja o groază de teste și examene, chiar astăzi am stat de vorbă cu o persoană căreia îi spuneam că mă aflu în a noua sesiune de examene din studenție. Da, așa se socotește, doi ori patru fac opt, și, acum mă aflu la sesiunea anului cinci de facultate. Nu-mi vine să cred cât de repede trece timpul! Timpul o ia înainte, noi ne mai pierdem pe drum, rămânem în urmă. M-am aprofundat în idee aceasta pentru că astă seară mi-am permis o seară nostalgică. Am ascultat melodii românești care datează din copilăria mea petrecută într-o insulă unde fericirea mă alinta în fiecare zi. Și nici n-am observat asta... Constat acum, după 4 ani petrecuți în străinătate. Era și este nevoie de experiența asta, e clar! FIecare să plece frumos din casă, să-și ia bagajele și să facă o tură în lumea largă, poate ajunge la aceeași concluzie ca și mine. Avem o singură casă, și asta ne leagă strâns, nu ne dă drumul. Nicicum! Chiar dacă dorești, te încătușează și nu scapi. Nu de parcă ar trebui! 

Cert este că mă mai fugărește dorul, și când mă prinde, mă frământă. Îmi mai trec prin cap gânduri care mă scot din echilibru... Știu ce vreau și asta îmi dă avânt dar cred că totuși e vital să ne mai oprim din drum și să privim în jur. De multe ori fericirea e doar la o aruncătură de băț, sau mai mult, poate chiar e în tine, în sufletul tău dar ești prea superficial să observi asta! Eu mai pățesc așa, dar apoi primesc o palmă arzătoare peste ceafă și îmi dau seama că de fapt totul e minunat! Frumos, dar de ce trebuie să fiu așa de departe de locul... Și cred că nu trebuie să continui asta. Mi-e dor de casă, mi-e dor de România, așa cum este ea. Poate că vor trece câteva ore, și scenariul studențesc se întoarce la normal, o să-mi văd de treabă ca de obicei. Dar, dragi cititori, ce naiba mai descrie și termenul ăsta de ”normal”? Normal pentru tine, normal pentru mine. Cumplit! Hai, în regulă, avem scopuri mărețe, multe țeluri pe care nu le putem obține acasă. Cum să învăț limbi străine acasă dacă nu sunt înconjurat de vorbitori nativi? Nu este posibil, și vă rog să-mi permiteți, nu este vina nimănui, n-am intenția de a răni profesorii de limbi străine, dar ei știu cel mai bine că o limbă se învață în comunitatea în care oamenii o folosesc. Asta, oricum, ar fi un alt capitol de discuție, nu despre asta vreau să scriu. Vreau doar să subliniez importanța casei, cât de esențial este să-ți iubești casa, locul de unde provii. Chiar dacă ești departe fizic, universul te apropie și îți dă semne în orice formă posibilă! Drept exemplu, în februarie voi modera 4 evenimente și voi comenta 6 concursuri de schi, toate acasă! Joi începe vacanța, iar eu mă întorc... ia ghici unde? Acasă! 

Das Konsekutivrätsel

Nun kommt ein Rätsel. Wen beschreibe ich jetzt? Es handelt sich um einen Mann. Er sitzt an einem Tisch und ist ganz Ohr. Vor sich hat er einen Spiralblock, er notiert, schreibt, zeichnet, zieht Striche. Er hört richtig aufmerksam zu. Links wird gnadenlos schnell gesprochen und es tauchen immer wieder Worte auf, wie Zinsen, Kredite, Rückzahlung, Investition, Einlagen usw. Rechts von ihm sitzt eine elegant gekleidete Frau mit einer Aktentasche im Schoß und einem karierten Heft vor sich. Ab und zu schreibt sie Worte auf, wie „kamat, kölcsön, visszafizetés, befektetés, betét“ usw. Diese hört sie vom Mann, der in der Mitte sitzt. Apropo Mann: er hat seine Körperhaltung immer im Griff, passt auf seine Mimik und Gestik sehr auf. Ab und zu dreht er den Kopf nach links oder nach rechts, es kommt darauf an, wem er gerade die Informationen mitteilt. Das sieht man vom außen. Aber was spielt sich in seinem Inneren ab? 

Er memoriert ständig. Sein Gedächtnis ist gefragt, er versucht, diese komischen Worte in eine Kategorie zu packen, auf die er später problemlos zurückgreifen kann. Deswegen schreibt er manchmal Dinge auf. Dieser Mann ist leicht nervös. Das darf er aber nicht zeigen. Er bleibt cool und locker, zumindest das versucht er auszustrahlen. In der Tat steht er aber unter Druck. Die Augen sind auf ihn gerichtet, er muss etwas Nützliches sagen. Er muss sich mit allem auskennen, er muss ein Profi sein, unabhängig davon, worum es geht. Er kann doch alles, oder? Das ist zumindest der Eindruck der zwei Personen, die neben ihm sitzen. Gut, er hat sich dafür vorbereitet. Klar, er ist souverän, entschlossen, strahlt Selbstvertrauen aus. Fachtermini sind ja kein Problem. Einen Moment bitte, die Kellnerin ist da. Kaiserschmarren und Blunzengröstl landen auf dem Tisch. „Entschuldigung, was ist Blunzengröstl auf Ungarisch?“ – kommt die Frage von rechts, und die Herausforderung nimmt kein Ende.

So, um wen geht es im Rätsel? Schon darauf gekommen? Es handelt sich um den Konsekutivdolmetscher!

Eszmefuttatás a székely nyelvhasználatról

19 évig Csíkszereda volt a főlakhelyem. Utána a sors Bécsbe sodort, ahol egyetemre járok. Most körülbelül évi 4 hónapot töltök szeretett szülővárosomban. Mivel Bécsben már ötödéves egyetemista vagyok, és ráadásul interkulturális kommunikációt végeztem, jelenleg pedig konferenciatolmács-képzőn mesterizem, egészen tudatosan használom a nyelveket. Független attól, hogy magyar, német, román vagy angol nyelven beszélek, minden egyes kommunikációs folyamatban maximális odafigyeléssel és önkontrollal kell használnom a nyelvet. 

És akkor meg is érintettem mai írásom témáját. A fenti mondatban azt említettem, hogy "önkontrollal kell használnom a nyelvet." Valószínű, hogy a székely olvasók felfigyeltek erre a szerkezetre. Jogos, hiszen ezelőtt 5 évvel én is úgy írtam volna, hogy "önkontrollal kell használjam a nyelvet". Sőt, akkor nem is tűnt volna fel nekem, hogy ez a szerkezet helytelen. Gyötrő fejfájásba kerül leszokni a megszokott nyelvhasználatról, valamint megszokni az újat. Lehet, hogy nem is kellene, de ezt kéri a szituáció. Nem beszélhetek Bécsben úgy, mint otthon, és nem társaloghatok Csíkban úgy, mint ahogy azt Bécsben vagy Budapesten teszem. Az oka egyszerű: idegennek tűnnék! A kommunikációval pedig általában éppen azt akarja elérni az ember, hogy megértsék, hogy elfogadják őt vagy az átadott információt. Ez pedig nehezen történik meg, ha nem egyezik a nyelvhasználatunk. Sajnos így van, mert amíg itt ez helyes, addig ott valami mást tartanak helyesnek. Ebből következik, hogy bizonyos nyelvhasználati formákat egyes helyeken hibásnak tartanak. Mindenképp, veszélyes ezekkel a kijelentésekkel játszani. Relatív az, hogy ez esetben mi a helyes, mert kiemelhetünk egy másik példát is. "Estig dolgozok." Ez is egy olyan mondat, amely általában székely honfitársaim szájából származik. Erre is rákontrázik a magyar nyelvhasználat, hiszen azt írja elő, hogy az úgynevezett ik-es igék esetében egyes szám harmadik személyben -m végződést kap az ige. Ennek értelmében az "Estig dolgozom." lenne a helyes. Félre ne értsen senki, nem szeretnék kijavítani egyetlen olyan személyt sem, aki hasonló hibákat követ el beszélgetés vagy írás közben. Csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy ezek az eltérések nem az illető személy műveltségét tükrözik, hanem a hovatartozását, identitását. Tisztelnünk kell egymást, és ebbe egymás nyelve is beletartozik! Ha valaki folyamatosan egy bizonyos közösségben él, akkor automatikusan megszokja a helyi nyelvhasználatot. Ha viszont kb. 20 év után máshová kerül, akkor ez már nehezen kivitelezhető, sőt, nem is biztos, hogy jó! Könnyebb megtanulni egy idegen nyelvet nulláról, mint megváltoztatni lényeges dolgokat azon, amit hosszú éveken keresztül maximális meggyőződéssel használtunk.

Tény az, hogy a nyelv él és változik! Folyamatosan mutatkoznak változások, és túl sok ember használja ahhoz, hogy kijelenthessük azt, hogy ez vagy az hibás. A nyelv az identitásunkhoz tartozik, és őriznünk kell minden egyes tulajdonságát. Írhattam volna a kiejtésről, a tájszólásokról, de inkább ezt a két gyakori hibát ecsetelem. Ausztriában ezt a problémát már rég megoldották, és javasolnám, hogy hasonlóképpen járjunk el a magyar nyelv esetében is. A német nyelv pluricentrikus. Ez azt jelenti, hogy több központja van. Külön említjük a németországi németet, az osztrák németet és a svájci németet. E három változatot hivatalosan elfogadták, tehát nem számít hibának az, ha a bécsi és a hannoveri ember egy picit másképpen fejezi ki magát. A német, az osztrák és a svájci standardverziók alatt szerepelnek a dialektusok. Ezek mind-mind az ember identitásához tartoznak, és senki sem próbálja kitörni a nyelvét, hogy boldoggá tegye azt, aki másképp beszéli a nyelvet. Ha például a bécsi moderátor interjút vesz a tiroli sízőtől, akkor szinte két külön nyelvet hallunk. Hihetetlen, de csodálatos! Bizony, de újra itt a kérdés: síző vagy síelő? A válasz: mindkettő helyes, utánanéztem! 

Várom azt a napot, amikor nem lesz nagy gond, ha a csíki á-betűsön, az udvarhelyi e-betűsön és a magyarországi táposan beszél. 

(Írjatok kommenteket, kíváncsi vagyok a véleményetekre!)