Watching some football

It's tuesday evening, the end of a really difficult day, full of lectures at the university. I had 3 interpreting exercises and a translation course and there were only 30 minutes break. I arrived home at late afternoon, and after cooking my delicious meal, I talked with my girlfriend and started to watch some football matches.

The first one took place between Croatia and Turkey, the second one between Portugal and Bosnia. Both games have huge worth. It's the play-off for the European Championship taking place next year, so the winners will join the tournament.

It's exciting and interesting, let's find out who will get the final tickets to the next year's event.

It's getting cold outside!

Today was the first time I felt that the mild autumn is over and the weather is gradually getting colder and colder. I went to have a lunch-meal and even if the sky was blue and there were no clouds in the air, I was really shivering due to the low temperature outside. I initially wanted to make a cycling trip today, but as I observed the circumstances I decided to stay at home and to read. This action seemed to be less exciting but I am registered to several lectures at the university, so reading is a must in my case. The methods, approaches, theories of interpreting are interesting but not easy at all. Anyway, there is no reason for moaning, some obligations can also be boring, even if studying Interpreting is fantastic and I fully enjoy it. It's a huge challenge, and I'm ready to face it. There is no better feeling in the world than managing to transform an utterance from a language into another. As interpreter I have an immediate joy if I achieve my aim and I do my job well.

At the end I come back to the temperature. It's a pity that it's cold outside but I look forward to welcome the snow which creates the best winter atmosphere in Vienna. I can hardly wait to taste the hot spicy wine in winter conditions! :)

Hab viel zu sagen!

Hallo Leute! Lange hab ich gar nichts gepostet, aber, wie alle Dinge auf dieser Welt, das hat auch seine Gründe. Nun, es gibt ein Paar Sachen, die mich dazu bewegt haben, doch noch etwas mitzuteilen.

Vor 2 Wochen traf ich einen meiner Vorbilder. Wisst ihr, wer das ist? Er ist kein anderer, als Stephan Eberharter, Österreichs berühmter Skirennläufer, der Olympia-, WM-, und Welt Cup Gold gewonnen hat. Im Rahmen einer Ausstellung an der Wiener Messe hat er einen einstündigen Vortrag über Motivation, Ziele, Karriere gehalten. Wahnsinn! Großartig! Ideen, die er da angesprochen hat, können ein Leben prägen, die Richtung eines Schicksals bestimmen. Toll! Danke Stephan, das Händeschütteln und das Foto war wirklich ein unglaubliches Gefühl, ein bereicherndes Erlebnis, das ich nie vergessen werde.

Weiter ging das Promi-Präsenz kurz danach. Am Österreichischen Nationalfeiertag, dem 26 Oktober bin ich zur Hofburg gegangen. Beim Spazieren bin ich auf eine ungeheuer lange Schlange vorm Eingang in den Bundeskanzleramt aufmerksam geworden. Schön, dachte ich mir, und stellte mich hin, vielleicht sehe ich den Bundeskanzler. Und so war es auch! Nach einem Rundgang im Amt bin ich zum Empfang des Kanzlers gegangen, wo ich wertvollen Autogramm, Fotos und Händeschütteln erhalten habe. Doch war das nicht Tagesende. Als ich rauskam, wieder eine Schlange: diesmal beim Bundespräsidenten. Gleiche Geschichte, es ging hinauf in die Hofburg, wo die zahlreichen Interessierten vom dr. Heinz Fischer empfangen wurden. Ich muss nicht dazusagen, dass neue Fotos gemacht wurden.

Nun, solche Momente bleiben für immer in Erinnerung eines Menschen. Genuso auch in meiner. Danke!

Tschüss liebe Leser, wir sehen uns bald. Werde noch schreiben!

Prințul Charles al Marii Britanii în Ținutul Secuiesc

Ieri am avut parte de o surpriză de proporții. L-am văzut în fața ochilor pe Prințul Charles al Marii Britanii. Nu într-o vizită oficială, ci la una discretă dedicată priveliștei magnifice a zonei pe care eu o numesc casă. La 5 kilometri de Miercurea Ciuc, pe câmpul localității Delnița un domn îmbrăcat în costum elegant de culoare maro deschis a coborât dintr-o mașină de lux. Nu era nimeni altul decât Prințul Charles. A venit să admire natura secuiască. Eu, aflând printr-un noroc aparte vizita dânsului, m-am deplasat cu bicileta la locul întâlnirii. Când a sosit, mi-am scos aparatul de fotografiat și am reușit să-l surprind în două poze. A fost o zi frumoasă, de neuitat!
Mulțumesc Charles!

A csíkszeredai közutak

Ideges vagyok, nehezen sikerül uralkodnom rendkívül feldúlt indulataimon. Idegességem, mérgem okát most is szülővárosom útjainak állapota adja. Nem is tudom milyen állapotról lehet itt beszélni, ez nem állapot, főleg nem útállapot. Arra gondolok, hogy egyszerűen nem lehet útnak nevezni azt a gödörhalmazt, amely a város területén a drága és kevésbé drága autók épségét és a soförök idegrendszerét rombolja. Már nem lehet eltűrni azt, hogy az ember beül az autóba és végigdöcög az utakon, kerülgeti a gödröket (ahol lehet), belesuppan az óriási kátyukba, rázatja magát az utakon. Itt nincs vége, később javíttatja az autóját, mert vagy az abroncs vagy a lengéscsillapító megy tönkre. Ezen kívül szívja a port és elviseli azt az idegesítő hangot, amely belepi az utasteret, amíg az autó mozgásban van. Te jó Ég! Már attól 100 fokon vagyok, hogy ezt leírom, a billentyűzet csattogásában is a gödröket hallom, nyikorog a fülembe minden hang, ami már szinte reflexként irritálja a fülemet. Kegyetlen! Hihetetlen! Szomorú! Siralmas! SZÉGYEN! Szégyen erre az amúgy gyönyörű városra nézve, hogy milyen útjai vannak. Mi értelme van a város, a látnivalók szépségének, ha ahelyett, hogy nyugodt lelkiállapotban a várost nézzük, a gödröket lessük, teljes összpontosításunk a gödrökre esik. A negatív tényezőkre, mert azok túlsúlyban vannak! Engem ez teljesen kihoz a sodromból! Lehet bármi, ha nincs infrastruktúra, meg kellene ezt értse mindenki! Ha nincsenek utak, nincs kényelem, nincs turista, így a XXI. században nincs pénz, ebből következik, hogy nincs fejlődés. Következmény: nincs semmi, evickélünk a magunk pocsolyájában, ezt tesszük hosszú évek óta és ez lesz itt szomorú meglátásom szerint ezután is!

Egy példa: Elindulok itthonról. A Bólyai utca Szász Endre út felöli végén egy óriási elnyomott domború aszfaltpúp, amit úgy kerülök ki, hogy szinte felmegyek a járdára. Kifordulok balra, megyek a központ felé. Az Igazságügyi Palota előtti körforgalomig hepe-hupás úton jutok el (ez az út egyébként a másik irányba, Zsögöd felé katasztrofális). Ezután elmegyek a Városháza előtt és, bármelyik irányba is mennék innen a központ felé, a CEC vagy a Petőfi iskola irányába, mindegy, gödör gödör hátán. Az újonnan kialakított körforgalomban siralmas a helyzet. Nem lehet kikerülni a kátyukat, kirázza a lelket belőlem! A Csíki Hírlap szerkesztősége előtt egy sáv lett, mert a másikból parkolót alakítottak. Itt lesem, parkol-e hosszabb autó, mert ha igen, a háta mögül konnyen kihajthat egy másik, amelyet én nem láthatok. Szűk kis utcán jutok el a központ felé vezető bal kanyarig. A kanyarban egy 45 fokban álló kanálistető vár, és rossz út. A kis meredek utca végén az átjárón újra akna, majd jobbra fordulok. A tapstérnél jobbra fordulok. Kb. 4 kanálistető következik, úgy vannak elhelyezve, hogy mindenképpen bele kell hajtani minimum kettőbe. Aztán balra fordulok, a Művelődési Ház hátánál járhatatlan az út, a Meteor vendéglőnél felszabták a cseppnyi jó utat, tehát rövid süppenés következik. Innen balra indulok, röviden elsőbbséget adok a balról érkezőknek (Kossuth utca), majd kimegyek arra kis várótérre, amelyen egy autó fér el (ha nem túl hosszú). Elsőbbséget adok a jobbról érkezőknek, majd továbbmegyek. Az átjáró után jobbra fordulok, betonút következik. Az Óceán ABC előtt legszivesebben kiszállnék az autóból, hátamra venném azt és gyalogolnék. De nem lehet! Helyette aknatető, gödör, szakadék és miegymás következik. Utána szűk út és eljutok Csíkszereda egyetlen jó állapotú útjához, a Kaufland előtti körforgalomhoz. A nemrég elkészült körforgalom után balra fordulok, a Brassói út felé tartok. Igen, a Brassói út, már rajta állok. Katasztrófa, siralom! A vasútállomás előtt minden kritikán aluli az út minősége, innen nem fordulok balra, mert idegösszeroppanást kapnék. A Makrokom előtt nem lehet elmenni, nincs egy négyzetcentiméternyi aszfaltút, mind tönkrement. Inkább megyek haza, még elhallgatom a zörgést, érzem a rázást, várj csak, felhangosítom a rádiót, hátha úgy nem hallom ezt az egészet!

Elvégeztem az egyetemet!

Hatalmas örömmel vehettem ki a diplomámat a Bécsi Egyetem Forditói Tudományok karának titkárságáról. Elvégeztem az egyetemet, hat szemeszternyi tanulás után végre megtapinthattam kemény munkám gyümölcsét. Óriási a boldogságom, ha arra gondolok, hogy egy újabb nagy célomat teljesítettem.

Örömömet tovább fokozza az is, hogy összehasonlítom három évvel ezelőtti önmagamat, az akkori nehézségeket és a mai eredményt. Visszagondolok arra a 2008-as októberi napra, amikor szüleim autóval vittek az első egyetemi napomra. Esett az eső, izgultam. Szinte kimondhatatlan érzések dúltak bennem, arra emlékszem, hogy végtelenül lámpalázas voltam, hogy vajon hogyan fog elsűlni nekem ez a bécsi kaland. Bementem az épületbe, beültem az első órára. Másfél óra gyomorideges állapot után kisétáltam és szüleim kíváncsiskodó kérdéseire annyit tudtam mondani: Szinte semmit nem értettem! Így indult tehát számomra az egyetem. Másnap a szüleim hazautaztak Csíkszeredába, én maradtam Bécsben a felelősséggel, a mindennapi nyelvi nehézségekkel, az alkalmazkodással és, ami mindenben segít, az óriási ambícióval, hogy én megmutatom, meg tudom csinálni!

Eltelt a három év, itt állok a diplomával a kezemben. Amikor kivettem az oklevelet ugyancsak esett az eső, ugyancsak a szüleim vártak az autóban, mint az első napon! Egy kis különbség volt: most nem bementem első órára, hanem kijöttem az épületből, diplomával!

Miért tanul a magyar diák Bécsben? Pál Pál Előd bécsi levele

Valamikor, gimnazista éveim idején azt mondta nekem a magyar irodalom tanárom, hogy annyiféle valóság van, ahány ember a Földön. Mindenki saját felfogása, kultúrája szerint fogja fel az életet, így a „valóság fogalma“ relatív. Így van ez a motivációval is
.
Tény, hogy egyre több magyar egyetemi hallgató választja valamelyik bécsi egyetemet, indítékuk azonban általában eltérő. Általában, hiszen vannak szinte mindenkit egyformán motiváló tényezők. Például a tanulás idegen nyelven, az itt megélhető multikulturalitás, maga a város, a fantasztikusan bőséges kulturális kínálat, nem utolsó sorban pedig az áhított egyetemi diploma.

Én csupán személyes tapasztalataimról, motivációmról számolhatok be. Erdélyből érkeztem, s az idén kezdtem meg a harmadik évemet a Bécsi Egyetem Fordítói Tudományok karán. Mivel az erdélyi magyarsághoz tartozom és otthoni tartózkodásom idején folyamatosan magyar és román ajkú emberekkel voltam kapcsolatban, a többnyelvűség és a multikulturalitás életem szerves része. Ezen az úton akartam továbbhaladni és érettségi előtt feltettem magamnak a kérdést: melyik az az egyetemi város, amelyben egyszerre megtalálom a multikulturalitást, a többnyelvűséget, az elismert egyetemeket és az izgalmas egyetemi életet? A válasz: Bécs!

De mi az, ami valójában motivál? Azon szerencsés fiatalok közé tartozom, akik szeretik azt, amit tanulnak. Éppen ezért motivál az egyetem és az a tény, hogy remélhetőleg nemsokára diplomát szerzek arra a tudásra, amelynek felhasználásával a jövőben dolgozni szeretnék. Motivál, hogy itt sok különböző anyanyelvű és kultúrájú embert ismerhetek meg és kapcsolatokat teremthetek velük. Fontos nekem, hogy sokféle kikapcsolódásra nyílik lehetőségem, mehetek sportolni, beülhetek a színházba, tombolhatok koncerteken vagy bulikban, kimehetek sétálni egy csendes parkba és még sorolhatnám.

Mielőtt azonban túl sok lenne a pozitívum, kitérnék arra is, hogy a bécsi egyetemi élet nem olcsó mulatság. Nem szeretném túlértékelni az anyagi terheket, ám a helyzetet reálisan tekintve elmondható, hogy a magyarországi vagy az én esetemben romániai keresethez képest magasak a bécsi árak. Ez elfogadható, mint ahogy az is, hogy sok idegenből ideérkezett egyetemi hallgató itt, az osztrák fővárosban képzeli el a jövőjét, s mindezt nem utolsósorban kereseti megfontolásból.

Jó ezen elgondolkodni, ám egyelőre hasznosabb az egyetemre koncentrálni. Végülis a tanulás a legjobb befektetés. Itt egy másik tanáromat idézném: „Tanulj fiam, mert csak azt nem tudják elvenni tőled, ami a fejedben van!“


A cikket a következő címen eredeti formájában is el lehet olvasni:http://www.szervuszausztria.hu/ausztriadiakelet/szervusz-ausztria-oktatas-magyar-diak-64620.html

Pál Pál Előd