Ieri am avut parte de o surpriză de proporții. L-am văzut în fața ochilor pe Prințul Charles al Marii Britanii. Nu într-o vizită oficială, ci la una discretă dedicată priveliștei magnifice a zonei pe care eu o numesc casă. La 5 kilometri de Miercurea Ciuc, pe câmpul localității Delnița un domn îmbrăcat în costum elegant de culoare maro deschis a coborât dintr-o mașină de lux. Nu era nimeni altul decât Prințul Charles. A venit să admire natura secuiască. Eu, aflând printr-un noroc aparte vizita dânsului, m-am deplasat cu bicileta la locul întâlnirii. Când a sosit, mi-am scos aparatul de fotografiat și am reușit să-l surprind în două poze. A fost o zi frumoasă, de neuitat!
Mulțumesc Charles!
joi, 19 mai 2011
luni, 9 mai 2011
A csíkszeredai közutak
Ideges vagyok, nehezen sikerül uralkodnom rendkívül feldúlt indulataimon. Idegességem, mérgem okát most is szülővárosom útjainak állapota adja. Nem is tudom milyen állapotról lehet itt beszélni, ez nem állapot, főleg nem útállapot. Arra gondolok, hogy egyszerűen nem lehet útnak nevezni azt a gödörhalmazt, amely a város területén a drága és kevésbé drága autók épségét és a soförök idegrendszerét rombolja. Már nem lehet eltűrni azt, hogy az ember beül az autóba és végigdöcög az utakon, kerülgeti a gödröket (ahol lehet), belesuppan az óriási kátyukba, rázatja magát az utakon. Itt nincs vége, később javíttatja az autóját, mert vagy az abroncs vagy a lengéscsillapító megy tönkre. Ezen kívül szívja a port és elviseli azt az idegesítő hangot, amely belepi az utasteret, amíg az autó mozgásban van. Te jó Ég! Már attól 100 fokon vagyok, hogy ezt leírom, a billentyűzet csattogásában is a gödröket hallom, nyikorog a fülembe minden hang, ami már szinte reflexként irritálja a fülemet. Kegyetlen! Hihetetlen! Szomorú! Siralmas! SZÉGYEN! Szégyen erre az amúgy gyönyörű városra nézve, hogy milyen útjai vannak. Mi értelme van a város, a látnivalók szépségének, ha ahelyett, hogy nyugodt lelkiállapotban a várost nézzük, a gödröket lessük, teljes összpontosításunk a gödrökre esik. A negatív tényezőkre, mert azok túlsúlyban vannak! Engem ez teljesen kihoz a sodromból! Lehet bármi, ha nincs infrastruktúra, meg kellene ezt értse mindenki! Ha nincsenek utak, nincs kényelem, nincs turista, így a XXI. században nincs pénz, ebből következik, hogy nincs fejlődés. Következmény: nincs semmi, evickélünk a magunk pocsolyájában, ezt tesszük hosszú évek óta és ez lesz itt szomorú meglátásom szerint ezután is!
Egy példa: Elindulok itthonról. A Bólyai utca Szász Endre út felöli végén egy óriási elnyomott domború aszfaltpúp, amit úgy kerülök ki, hogy szinte felmegyek a járdára. Kifordulok balra, megyek a központ felé. Az Igazságügyi Palota előtti körforgalomig hepe-hupás úton jutok el (ez az út egyébként a másik irányba, Zsögöd felé katasztrofális). Ezután elmegyek a Városháza előtt és, bármelyik irányba is mennék innen a központ felé, a CEC vagy a Petőfi iskola irányába, mindegy, gödör gödör hátán. Az újonnan kialakított körforgalomban siralmas a helyzet. Nem lehet kikerülni a kátyukat, kirázza a lelket belőlem! A Csíki Hírlap szerkesztősége előtt egy sáv lett, mert a másikból parkolót alakítottak. Itt lesem, parkol-e hosszabb autó, mert ha igen, a háta mögül konnyen kihajthat egy másik, amelyet én nem láthatok. Szűk kis utcán jutok el a központ felé vezető bal kanyarig. A kanyarban egy 45 fokban álló kanálistető vár, és rossz út. A kis meredek utca végén az átjárón újra akna, majd jobbra fordulok. A tapstérnél jobbra fordulok. Kb. 4 kanálistető következik, úgy vannak elhelyezve, hogy mindenképpen bele kell hajtani minimum kettőbe. Aztán balra fordulok, a Művelődési Ház hátánál járhatatlan az út, a Meteor vendéglőnél felszabták a cseppnyi jó utat, tehát rövid süppenés következik. Innen balra indulok, röviden elsőbbséget adok a balról érkezőknek (Kossuth utca), majd kimegyek arra kis várótérre, amelyen egy autó fér el (ha nem túl hosszú). Elsőbbséget adok a jobbról érkezőknek, majd továbbmegyek. Az átjáró után jobbra fordulok, betonút következik. Az Óceán ABC előtt legszivesebben kiszállnék az autóból, hátamra venném azt és gyalogolnék. De nem lehet! Helyette aknatető, gödör, szakadék és miegymás következik. Utána szűk út és eljutok Csíkszereda egyetlen jó állapotú útjához, a Kaufland előtti körforgalomhoz. A nemrég elkészült körforgalom után balra fordulok, a Brassói út felé tartok. Igen, a Brassói út, már rajta állok. Katasztrófa, siralom! A vasútállomás előtt minden kritikán aluli az út minősége, innen nem fordulok balra, mert idegösszeroppanást kapnék. A Makrokom előtt nem lehet elmenni, nincs egy négyzetcentiméternyi aszfaltút, mind tönkrement. Inkább megyek haza, még elhallgatom a zörgést, érzem a rázást, várj csak, felhangosítom a rádiót, hátha úgy nem hallom ezt az egészet!
Egy példa: Elindulok itthonról. A Bólyai utca Szász Endre út felöli végén egy óriási elnyomott domború aszfaltpúp, amit úgy kerülök ki, hogy szinte felmegyek a járdára. Kifordulok balra, megyek a központ felé. Az Igazságügyi Palota előtti körforgalomig hepe-hupás úton jutok el (ez az út egyébként a másik irányba, Zsögöd felé katasztrofális). Ezután elmegyek a Városháza előtt és, bármelyik irányba is mennék innen a központ felé, a CEC vagy a Petőfi iskola irányába, mindegy, gödör gödör hátán. Az újonnan kialakított körforgalomban siralmas a helyzet. Nem lehet kikerülni a kátyukat, kirázza a lelket belőlem! A Csíki Hírlap szerkesztősége előtt egy sáv lett, mert a másikból parkolót alakítottak. Itt lesem, parkol-e hosszabb autó, mert ha igen, a háta mögül konnyen kihajthat egy másik, amelyet én nem láthatok. Szűk kis utcán jutok el a központ felé vezető bal kanyarig. A kanyarban egy 45 fokban álló kanálistető vár, és rossz út. A kis meredek utca végén az átjárón újra akna, majd jobbra fordulok. A tapstérnél jobbra fordulok. Kb. 4 kanálistető következik, úgy vannak elhelyezve, hogy mindenképpen bele kell hajtani minimum kettőbe. Aztán balra fordulok, a Művelődési Ház hátánál járhatatlan az út, a Meteor vendéglőnél felszabták a cseppnyi jó utat, tehát rövid süppenés következik. Innen balra indulok, röviden elsőbbséget adok a balról érkezőknek (Kossuth utca), majd kimegyek arra kis várótérre, amelyen egy autó fér el (ha nem túl hosszú). Elsőbbséget adok a jobbról érkezőknek, majd továbbmegyek. Az átjáró után jobbra fordulok, betonút következik. Az Óceán ABC előtt legszivesebben kiszállnék az autóból, hátamra venném azt és gyalogolnék. De nem lehet! Helyette aknatető, gödör, szakadék és miegymás következik. Utána szűk út és eljutok Csíkszereda egyetlen jó állapotú útjához, a Kaufland előtti körforgalomhoz. A nemrég elkészült körforgalom után balra fordulok, a Brassói út felé tartok. Igen, a Brassói út, már rajta állok. Katasztrófa, siralom! A vasútállomás előtt minden kritikán aluli az út minősége, innen nem fordulok balra, mert idegösszeroppanást kapnék. A Makrokom előtt nem lehet elmenni, nincs egy négyzetcentiméternyi aszfaltút, mind tönkrement. Inkább megyek haza, még elhallgatom a zörgést, érzem a rázást, várj csak, felhangosítom a rádiót, hátha úgy nem hallom ezt az egészet!
marți, 3 mai 2011
Elvégeztem az egyetemet!
Hatalmas örömmel vehettem ki a diplomámat a Bécsi Egyetem Forditói Tudományok karának titkárságáról. Elvégeztem az egyetemet, hat szemeszternyi tanulás után végre megtapinthattam kemény munkám gyümölcsét. Óriási a boldogságom, ha arra gondolok, hogy egy újabb nagy célomat teljesítettem.
Örömömet tovább fokozza az is, hogy összehasonlítom három évvel ezelőtti önmagamat, az akkori nehézségeket és a mai eredményt. Visszagondolok arra a 2008-as októberi napra, amikor szüleim autóval vittek az első egyetemi napomra. Esett az eső, izgultam. Szinte kimondhatatlan érzések dúltak bennem, arra emlékszem, hogy végtelenül lámpalázas voltam, hogy vajon hogyan fog elsűlni nekem ez a bécsi kaland. Bementem az épületbe, beültem az első órára. Másfél óra gyomorideges állapot után kisétáltam és szüleim kíváncsiskodó kérdéseire annyit tudtam mondani: Szinte semmit nem értettem! Így indult tehát számomra az egyetem. Másnap a szüleim hazautaztak Csíkszeredába, én maradtam Bécsben a felelősséggel, a mindennapi nyelvi nehézségekkel, az alkalmazkodással és, ami mindenben segít, az óriási ambícióval, hogy én megmutatom, meg tudom csinálni!
Eltelt a három év, itt állok a diplomával a kezemben. Amikor kivettem az oklevelet ugyancsak esett az eső, ugyancsak a szüleim vártak az autóban, mint az első napon! Egy kis különbség volt: most nem bementem első órára, hanem kijöttem az épületből, diplomával!
Örömömet tovább fokozza az is, hogy összehasonlítom három évvel ezelőtti önmagamat, az akkori nehézségeket és a mai eredményt. Visszagondolok arra a 2008-as októberi napra, amikor szüleim autóval vittek az első egyetemi napomra. Esett az eső, izgultam. Szinte kimondhatatlan érzések dúltak bennem, arra emlékszem, hogy végtelenül lámpalázas voltam, hogy vajon hogyan fog elsűlni nekem ez a bécsi kaland. Bementem az épületbe, beültem az első órára. Másfél óra gyomorideges állapot után kisétáltam és szüleim kíváncsiskodó kérdéseire annyit tudtam mondani: Szinte semmit nem értettem! Így indult tehát számomra az egyetem. Másnap a szüleim hazautaztak Csíkszeredába, én maradtam Bécsben a felelősséggel, a mindennapi nyelvi nehézségekkel, az alkalmazkodással és, ami mindenben segít, az óriási ambícióval, hogy én megmutatom, meg tudom csinálni!
Eltelt a három év, itt állok a diplomával a kezemben. Amikor kivettem az oklevelet ugyancsak esett az eső, ugyancsak a szüleim vártak az autóban, mint az első napon! Egy kis különbség volt: most nem bementem első órára, hanem kijöttem az épületből, diplomával!
Abonați-vă la:
Postări (Atom)